Történelmi (politikai) lecke (nemcsak) fiúknak – az elmúlt hét margójára

Menjünk vissza a rendszerváltozás idejére. A borostás arcú, nyakba hulló hajú Orbán Viktor azt mondta 1990 őszén a magyar parlamentben, hogy : „ A kormány  hazudott.”  Antall József miniszterelnök pedig (némiképp szerencsétlen megfogalmazással ) azt, hogy „ A kormány szava nem úri becsületszó.”

Ment-e  előbbre a politika világa 1990 óta ? Orbán Viktor bizonyosan ment. Mi pedig láttunk az elmúlt 25 év alatt sok csodát.

A héten például azt, hogy közeledik a tavasz, a nagy szerelmek, egymásra találások, „ együtt”-ök  ideje, és elkezdenek ágaskodni a miniszterelnöki ambíciók – bár Gyurcsány Ferenc még nem tudja, az övé fog-e  4-8 év múlva.

Bajnai Gordon, Kónya Péter, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc nem messiás. Sem nagy betűvel nem azok, sem kis betűvel. Mint ahogy Orbán Viktor sem az ördög ( unokatestvéri kapcsolat nincs köztük kizárva) .

Mennyire igaz, hogy : „ Az ember jelleme a végzete.”  „A vég a kezdetnek függvénye.” –ahogyan többször is idézik  az ókor gondolkodóit  a Császárok klubja című filmben, ahol a konzervatív fiúiskola egy diákja csalással akart nyerni a történelmi versenyen, majd felnőttként, politikusként megismételtette a valamikori versenyt, és ismét csalt.

Ha csak azt vizsgáljuk meg, miként vélekednek most a különböző pártok a minket ért égbekiáltó törvénytelenségről, azt látjuk, hogy … elködösödik a  szemünk, és alig látunk. Hallani sem halljuk tisztán, mit mondanak rólunk, mit ígérnek nekünk, kiszolgált katonáknak, rendvédelmiseknek. És nem azért, mert nem szoktunk fület mosni. Lehet úgy látni, hogy hol ezt, hol azt ígérnek, és úgy is, hogy az ellenzék minden jót: cukrot, diót, mogyorót. A jelenlegi kormány … hát, főleg virgácsot.

Egyes politikusok jelleméből, a kampányprogramokból, az ígéretekből ,a  kezdetekből azért mégis felsejlik a vég. A végzet ?

Szembe kell néznünk azzal, hogy páriák, vállalhatatlanok, kiszolgáltatottak, kitaszítottak lettünk minden oldalon. Néha próbálnak magukhoz édesgetni minket, aztán végül arrébb rúgnak. Gyanúsak vagyunk. És  … kicsit félnek is tőlünk.

Minden Bajtársam szabad ember, aktív és passzív választójoggal felruházva: szavazhatunk, és aki közülünk 3 éven túli járandóságos, nyugállományú, ő választható is. Mindenki abban bízik, annak a pártnak segít, akinek csak akar, a legjobb politikai meggyőződése szerint.

Azonban csak a kormányváltásban nem bíznék. Nem innen remélem a  megváltást. És nem rettegnék csak azért, ha a jelen kormány maradna tovább. A hangsúly a csak-on van. Csak azért, hogy valami bekövetkezzen, vagy éppen ne történjen meg, nem tolnám egyik párt szekerét sem nagy lendülettel. Nem skatulyázódnék be. Mert onnan az, amit magánemberként csinálok, az csak annak tetszene, lenne jó, aki Együtt-PM-es, ha oda tenném le most, láthatóan a garasomat, ha a Fideszhez, akkor csak nekik lenne jó a munkám, stb. Ennek nem kellene így lennie, ha normális közegben, országban élnénk, de … mégis így van.

Egyik párttól, politikai erőtől sem reális ránk szabott Kánaánt várni. Azt csak mi magunk teremthetjük meg vérrel, verítékkel, gürcöléssel, nehézségek árán. Együtt. Én ebben az „ együtt”-.ben hiszek,mondom most is. Menjünk majd el, szavazzunk, de addig a nyílt színen őrizzük meg a rendszerfüggetlenségünket, mint Szolgálat és Becsület.

Nem szeretném összeszorított foggal a hibátlan, egészséges almámat dicsérni a politikai piacon, miközben tudom, hogy férges ám, és van olyan része, ami ütődött, csak azt nem fordítom a vásárló felé.

Kell az élethez a szenvedély. Lehet az életet szenvedélyesen szeretni, a munkánkat szenvedéllyel, meggyőződéssel, hittel végezni. Ám gyakran fordul elő, hogy ebből a szenvedélyből függőség, vagy éppen fanatizmus lesz. Megesik, hogy az életünk, a tudat(osság)unk az életbenmaradás, a lét alapvető dolgai és az efféle szenvedély között ingázik mindvégig.

Mi lenne, ha nem függőek, hanem függetlenek lennénk? Ha nem csak a félelmeinknek és a reményeinknek élnénk, ha nem csak vágyakoznánk és elégedetlenkednénk? Ha felemelnénk a fejünket, megnyitnánk a szemünket, a szívünket, és onnan tekintenénk bátran, katonához méltón a világra, onnan vizsgálnánk az életünket? Mi lenne, ha átlépnénk az árnyékunkat?  Így, együtt.

Halmos Edit

You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

15 hozzászólás: “Történelmi (politikai) lecke (nemcsak) fiúknak – az elmúlt hét margójára”

  1. agent007 szerint:

    Tisztelt Kommentelők!
    Először felvezetés képpen engem 2OO4.-ben nyugdíllyaztak az akkoriban még VPOP.-nak nevezett szervtől.
    Éppen a nagyra magasztalt eu. csatlakozás okán, mivel megszünnek a belső vámhatárokok.
    Az ezt megelőző évben Kb. 9OO kollégám szolgálati viszonyát szüntették meg, egyrészének, aki rendelkezet 25 év szolgálat viszinnyal azt nyugdílyba helyezte a testület pk.-ja dr. Nagy János Úr.
    Nekem tényleg megszűnt a beosztásom.
    Mégis a fityesz megalázott nagyon csúnyán, ráadásul legutóbb rá szavaztam. Enyit a politikáról.
    De, a következő választáson már jobban fogok gondolkodni, szándékosan nem mondom kire fogok voksolni. Nem vagyok gyáva mert ez a volt, és vérremmé vált hivatás tudatommal, és elveimmel sem lenne össze egyeztethető, de most mindenkinek azt javaslom, különösen a kormányoldaltól megtapasztalt, és elszenvedett sérelmek nyomán, hogy nyíltan senk se tárúlkozzon ki politikai nézeti felől, különösen ezen a honlapon.
    11O %, hogy a big brader mindent figyel. Viszont, mindenki mennyen szavazni, és az át éltek ismeretében lelkiismerete szerint voksoljon.
    Tisztelettel: Jogfosztott püőr. nyugger

  2. tóth béla szerint:

    a hir24-en pedzegetik,hogy Andort válthatja Navracsics az Eu biztosi poszton (…)

  3. jogfosztott szerint:

    A szolgálati járandóságban részesülők jogerős nyugdíjhatározatokkal (közigazgatási határozat) rendelkeznek.
    A nyugdíjunk elvétele során ezeket a jogerős határozatokat nem helyezték hatályon kívül. Az, hogy ennek ellenére nem nyugdíjat, hanem csak egy 16 százalékkal csökkentett ellátást kapunk a 2011. évi CLXVII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározottaknak köszönhető.

    „2011. évi CLXVII. törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
    5. § (1) 2012. január 1-jétől – a 3. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eset kivételével – az 1955. évben vagy azt követően született, szolgálati nyugdíjban részesülő személynek a szolgálati nyugdíját a (2) és (3) bekezdés szerint számított és a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt összegben szolgálati járandóságként kell továbbfolyósítani az 5. alcímben foglaltak figyelembevételével.”

    A fenti jogszabályi rendelkezés egy sima feles törvény, így az ominózus rendelkezés egy egyszerű többséggel alkotott törvénnyel hatályon kívül helyezhető. A korábbiakban már részletesen kifejtettem, hogy a nyugdíjunk elvételéről szóló törvényi rendelkezést hatályon kívül helyező törvényt a fidesz miért nem tudja eredményesen megtámadni az Alkotmánybíróság előtt.

    Aki még mindig nem hiszi el, hogy egy nem 2/3-os törvényt az országgyűlés egyszerű többséggel hatályon kívül helyezhet. Azoknak egy példán levezetem, hogy az általam korábban írt érvek mellett még miért nem lehet a jogfosztásunkat hatályon kívül helyező törvényt eredményesen az AB előtt támadni:

    Ha a demokratikus ellenzék egyszerű többséggel kormányra kerül, akkor megtehetik, hogy az Országgyűléssel egy egyszerű saláta törvénybe írt alábbi rendelkezést egyszerű többséggel elfogadtatják:

    ……….számú törvény
    …………
    14. § A 2011. évi CLXVII. törvény 2014. szeptember 01-én hatályát veszti.
    …………
    Záró rendelkezések
    y. § Jelen törvény 2014. szeptember 01-én lép hatályba.
    X. § Jelen törvény 14. §-a 2014. szeptember 03-án hatályát veszti.

    A fenti technikával megakadályozható, hogy az AB vizsgálja a nyugdíjunk elvételéről rendelkező törvényt hatályon kívül helyező törvény alkotmányosságát. A magyar Alkotmánybíróság 1990-óta már rengeteg határozatában megállapította, hogy utólagos normakontroll keretében hatályon kívül helyezett törvényi rendelkezések alkotmányossága nem vizsgálható. Ez olyan megállapítás amit a jelenlegi AB sem ír felül, hisz egy hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányosságát értelmetlen vizsgálni. A fidesz pedig csak utólagos normakontrollt kérhet az AB-tól. Az AB hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányosságát csak akkor vizsgálja, ha egy állampolgár alkotmányjogi panaszt terjeszt elő és bizonyítani tudja, hogy a hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezés megsértette az alkotmányos jogait. Alkotmányjogi panaszt viszont a fidesz ebben az ügyben nem terjeszthet elő.

    • mariann szerint:

      Tisztelt Jogfosztott!

      Nem abban látom a problémát hogy az Ön által is leírt, rólunk szóló tv.-t egyszerű többséggel hatályon kívül lehet helyezni.
      Ebben igaza van.
      De, ha ezt hatályon kívül helyezik, attól még csak a 16%-os levonás szűnik meg, a nyugdíjas státuszunk visszaadása – szerintem – nem lehetséges, mivel mint már írtam: sarkalatos törvényben van megfogalmazva, hogy nyugdíjas CSAK az irányadó korhatárt betöltött személy lehet( + a nők életkortól függetlenül ha megvan a 40 év munkaviszonyuk).
      Tehát azt a jogbiztonságot nem adhatja vissza, hogy nyugdíjasok vagyunk így a nyugdíjalapból kapjuk a juttatásunkat amire az állam garanciát ad és nem a költségvetésből, amely bármikor egy tollvonással elvehető mondván nincs rá pénz.
      És igaza volt Morfolgo kollégának, aki leírta, hogy most is ellentmondás van a rólunk szóló törvény és a sarkalatos tv. között, hiszen azon kollégáinknak akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, de betöltötték a tv. hatálybalépésekor az 57 évet azoknak szolgálati nyugdíját öregségi nyugdíjként kellett továbbfolyósítani csökkentés nélkül.

      Szóval nem tudom, szerintem kevés a 2011 évi CLXVII tv. eltörlése.
      Az is lehet hogy a jelenlegi demokratikus ellenzék csak a 16%-ot törli el, a többi marad így ahogy van, de pld azzal a kitétellel, hogy nem a költségvetésből fedezik a járandóságot, hanem a nyugdíjalapból.

  4. jogfosztott szerint:

    Négy érv, amiért a demokratikus ellenzék kormányra kerülése esetén bízhatunk a nyugdíjunk visszaadásában:
    1. A fidesz hazug állításával ellentétben a nyugdíjunk elvételének nem költségvetési, hanem politikai okai voltak. A fideszsesek egyszerűen megsértődtek, hogy 2006-ban a rendőrség tüntetéseken történt fellépése miatt nem tudtak már akkor kormányra kerülni. Azt, hogy a szolgálati nyugdíj elvételére politikai bosszú miatt került sor a jelenlegi ellenzék is tudja.
    2. A szolgálati nyugdíj visszaadása a költségvetésnek évente csak 9 milliárd forint többletkiadást okozna, ami az évek múlásával viszonylag még gyorsan csökkenne is (a foglalkoztatási korlát, a szolgálat járandóságban részesülők magas elhalálozási aránya miatt valamint 2018-tól évente egy korosztály a nyugdíjkorhatár elérése miatt kikerül a szolg járandóságosok csoportjából). A magyar költségvetés évente 16 000 milliárd forintot oszt szét. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy 16 ezer milliárd forintot kiosztó költségvetés észrevenne egy ilyen jelentéktelen és a közeljövőben még drasztikusan csökkenő összeget.
    3. A fidesz politikai bosszúból a szolgálati nyugdíjasok mellett még a jelenlegi ellenzéki pártok korábbi országgyűlési képviselőit szívatta meg. A korábbi országgyűlési képviselőktől ugyanúgy elvették a nyugdíjat és csökkentették az ellátásukat 16 százalékkal, mint a szolgálati járandóságosokét. Tehát a jelenlegi ellenzék a volt kollégáiknak a nyugdíját csak úgy tudja visszaadni, ha mindenki nyugdíját visszaadja.
    4. A demokratikus ellenzék programjában szerepel a nyugdíjunk visszaadása, és korábban megszámlálhatatlan alkalommal kinyilvánították már, hogy visszaadják a nyugdíjunkat.

    Ezzel szemben a fidesz elvette a nyugdíjunkat, az elmúlt évek során, amikor tehették belénk rúgtak, emberi méltóságunkat, becsületünket megsértették és jelenleg is megsértik. A demokratikus ellenzék függetlenül a bírósági eljárás eredményétől megígérte és programjába emelte a rehabilitálásunkat. A fidesztől viszont kedvező EJEB döntés esetén sem számíthatunk semmi jóra. Már csak azért sem mert ezek még soha semmiről sem ismerték el, hogy tévedtek. Már pedig aki tévedhetetlennek kiáltja ki magát az sohasem érez késztetést a korrigálásra. Mire az ügyünkben az EJEB dönt addig a fidesz kormányon maradása esetén napirendre tűzi új nyugdíjtörvény megalkotását. Bevezet egy svéd típusú nyugdíjrendszert. A nyugdíjunkat elvevő törvény hatályon kívül helyezésével egyidejűleg újraszámolhatja az ellátásunkat. Attól kezdve, hogy a fidesz megalkotja az új nyugdíjtörvényt már soha senki sem fogja tudni visszaadni a korábban megállapított nyugdíjunkat, ugyanis egy komplett új nyugdíjtörvényt már senki sem lesz képes lenullázni. A 2014 évi választás az utolsó lehetőség a korábban megállapított nyugdíjunk visszaszerzésére. Azt már csak mellékesen megjegyzem, hogy hatalmon maradásuk esetén egy kedvező EJEB döntést követően ismét számíthatunk rá, hogy a médiában tovább fognak gyalázni bennünket.

  5. kvcsati szerint:

    Tisztelt Sorstársaim!

    Nem vagyok egy nagy kommentelő, de most kiírnám magamból amit akarok. Először is Edit Asszony szívet melengető írásához gratulálok, de sajnos meg kell jegyeznem , hogy megindító gondolatait jelenkorban szentimentálisnak fogják tekinteni azok is, akik közülünk valók. Lehet téves az értékrendem, de úgy gondolom, egyéni érdekek és ígéretek alapján remélt várományok fognak dönteni a legtöbb társunk leadott szavazatainál…Mindenkinek lelke rajta! Előtte azért mélyen gondolkodjon el valamennyi tagunk, hogy mit tesz!
    Jelen helyzetünkkel kapcsolatban saját elméletem vázlatosan a következő:
    1990-től folyamatosan kinyírták a Honvédséget. Először csak szülök ezrei tejeltek a sorozó orvosoknak nehogy fiaiknak szolgálatot kelljen teljesíteni! Aztán mivel elfogyott az állomány, Tisztek, tiszthelyettesek választhattak: valami lehetetlen új beo., vagy nyugdíj.
    1992./94-re a hajdani Magyar Néphadseregnek már az árnyéka sem létezett.
    Volt még Határőrségünk, mint komolyabb ütőképes erő, amit bizonyos szinten még meg is tartottak. A sorozott állománynak innét is menni kellett. Mit volt mit tenni, előző polgári életben töltött szolgálati viszonyuk elismerésével (mivel 4-10 évet senki nem akart veszni hagyni) kénytelenek voltak katonaviselt hivatásos állományt toborozni. Ez sikerült is. Max. két év alatt kiszelektálódott az új állomány, és a maradók tették a dolgukat amíg a globalizáció azt nem mondta :-Tovább nem kelletek! (Saját felkínált alternatívám ekkor: Ény-Mo.-i HRK-ról mehettem volna egy Dk-Mo.-i város RK. állományába állandó beosztásba. Várandós feleség, családi ház stb. marad ??? Vagy, a szolg.nyugállomány. A döntésem csak a velem elbeszélgető Rö.Aleznek volt furcsa…
    Mára ott tartunk, hogy bármelyik irányból jönnének, két napon belül a Balatonban vagy a Dunában lubickolnánk…
    HŐR-Rendőr integráció…mindenki tudja mi volt. Most már nem létezne sok kapitányság az akkor mocskolt volt-HŐR állomány nélkül.
    Rendőrség: A máig köztudottan politikamentes szervezettől- szinte mindenki -aki tudott- fejvesztve menekült …nyugdíjba…bármi áron!
    Aztán elkezdődött a média mocskolódás. TV-ben félinformációk sokasága, napilapokban sms hadjáratok a mesés nyugdíjakon élő
    40 évesekről.Demagógia.
    Melyikőtök meri elhinni, hogy ez nem szervezett, hosszú idő alatt eltervezett, aljas dolog volt?!
    Megbíztok Ti itt még bárki, hatalmon lévő politikus-politikai párt kimondott-vagy leírt-szavában?!
    Amikor az illető ,,tisztelt képviselő” benyújtotta magánindítványát ügyünkben, melyik társa ugrált a padon védelmünkben?! Írjátok ide, mert lehet, hogy én emlékszem már rosszul!
    (Innét is Tisztelet a minket segítő EU parlamenti képviselőknek!)
    A jövendő szavazáson mindenki tegye,-vagy ne tegye- meg azt, amit meg kell tennie. Én úgy gondolom, hogy sérült jogaink orvoslása nem hazai választási eredményektől függ majd! És szeretném azt hinni, hogy az ügyünkben oly nagyon várt pozitív elbírálást követően, a majdan regnáló Magyar Kormány jogkövető magatartást tanúsít!!! (Egyenlőre ettől tartok a legjobban, mármint, hogy így lesz)
    Magam, és valamennyiünk érdekében írom ezt…

    Kérem a fenti sorokat senki bántónak, vagy sértőnek ne értelmezze!

    Tisztelettel minden Sorstársam iránt: kvcsati

  6. Csapajev szerint:

    Ja, azt tudjátok, hogy még ma lehet beadni a bankokhoz (akár online is) kirájunk mérhetetlen jósága által idevetett havi kettő ingyé készpénzfelvételre irányuló nyilatkozattételeket? Minden hónap 20-ig lehet beadni a következő hónaptól érvényes nyilatkozatot. Tehát akinek ráér ősszel is, annak nem kell most kapkodni.

  7. Morfolgo szerint:

    Úgy látom, megint a pesszimista gondolkodás (magyar sajátosság) előjött.
    A folyamat pedig egyszerű:
    Elmegyünk szavazni!
    Nem szavazunk (és családtagjaink) azokra, akik ezt tették velünk.(Nem kevés szavazatról van szó!)
    A “másik oldal” bármelyikére szabad választással leadott voks a mai hatalom lehetőségét csökkenti a hatalmon maradásához.

    Nincs más variáció!
    Hogy mit fog tenni a hatalomváltó koalíció a választások után, az másik téma. Ha tudnak változtatni a jelenlegi jogtipró törvényen, akkor az Európai Bizottság és az Európai Bíróság sem fog vele tovább foglalkozni, amire nagy szüksége lesz az új kormánynak.

  8. Csapajev szerint:

    Úgy gondolom, a jogsérelmünket megelőző (eredeti) állapotot semmilyen politikai “erő” nem fogja önszántából visszaállítani. Ha nincs kényszer, nem teszik meg.
    Valami jól hangzó kifogást bármelyik meg tud majd fogalmazni, vagy egyszerűen elfelejtik.

    Amíg nem tisztán nemzetérdekű politizálás folyik odafent, addig teljesen mindegy, ki mit ígérget, ki mit csinál – és kire szavazunk.

    Azé híven jó szokásomhoz, csak elmegyek szavazni a fidesz ellen. Máskor nem szoktam, de ezek zsigerből ba…szák a csőrömet.

  9. mariann szerint:

    Tisztelt Fórumozók!

    Elgondolkodtató Halmos Edit Asszony írása (Gratula). Tudják szerintem 2012 óta nem az a kérdés – legalábbis itt eme fórumon – hogy kire, mely pártra szavazzunk, hiszen a tények tükrében ez nem lehet kérdés.
    A gondot, a jelenlegi ellenzék ígéreteinek megvalósíthatóságában látom. Pontosabban nem látom és nem is igen magyarázzák. Engem nem csak az érdekel mit ígérnek, hanem az is, hogy azt hogyan akarják megvalósítani (ugyanis akkor lesz legalább hihető)

    Nem lévén jogász “picit bányászkodtam a neten” hátha magyarázatot találok arra, hogy a jelenlegi kormány a 2/3-ával gránitba vésett ötleteit vajon hogyan lehet “radírozni”.
    Nem fogom bemásolni mert nagyon hosszú, viszont roppant érdekes az arsboni (jogi folyóirat)sarkalatos dilemmák című cikke. Itt azt ecsetelik hogy milyen lehetőségei vannak egy egyszerű többséggel rendelkező OGY-nek a sarkalatos (2/3-os) tv.-ek megváltoztatására. Nos az eredmény siralmas, szinte semmi és ami van, az igen bonyolult és kétes.

    “Jogfosztott” kollégával továbbra sem vagyunk azonos állásponton a tekintetben, hogy pontosan mely tv-ek megváltoztatása/eltörlése lehet kiút bizonytalan helyzetünkből.
    De azonos a probléma pld. a beígért több kulcsos adórendszerrel is és még sorolhatnám…
    Megboldogult nagymamám szavaival élve: olyan szegény sose voltam, hogy ígérni ne tudtam volna.

    A cikkíró Halmos Edit Asszonyhoz: Ön hogyan látja, pártoktól függetlenül, EGYÜTT, mit tehetünk jogaink érvényesítésére, a megaláztatás mocskának lemosására, hogy ne a társadalom “élősködőjeként” legyünk megszólítva?
    Én szeretnék “rendszerfüggetlen lenni”, ismét annak odaadni a szavazatomat akit jó szívvel támogatok – mint korábban – és nem úgy, hogy azért kell valakire/valamire szavaznom, hogy (talán) visszakapjam ami az enyém volt.
    Szégyen, hogy kampányfogás lett (mert lehetett) a hivatásunk és mi magunk is.

    • Halmos Edit szerint:

      Tisztelt Mariann!

      Köszönöm az elismerő szavait.

      Amit felvetett,a ‘hogyan tudják megvalósítani’ kérdése engem is foglalkoztat, olvastam, hallottam magyarázó jogi okfejtéseket technikákról. Nagyon nem nyugtattak meg. Azt szűrtem le, hogy keservesen, de lehet valahogy. Ellenőrizni nem tudom ezeknek az okfejtéseknek a megfelelőségét. Van egy kis rossz érzésem.

      Nagy nehézségem, hogy mit tehetünk a jogaink érvényesítésére. Itthon, hazai pályán: nem tudom. Amikor ” helyzet volt”, akkor ezt, az EJEB-hez való panaszt láttam egyetlen és jó megoldásnak, és itt kifogytam minden ötletből. Közben érzem, hogy keresni kell, tenni kell, de még az utca nevét sem tudom megmondani, amibe be akarok menni . Az tudom, hogy a Politika utca sehány szám alá nem akarok eljutni, és nem akarok Orbanisztánban , esetleg Szürreáliában élni. Ez meg bizony édeskevés, tudni, hogy mit nem akarok, de nem tudni, hogy mit igen. Pedig az idő sürget.

      Mégis, talán … Civilia felé venném az utat. A mit és hogyan kérdések nyitva vannak, a saját válaszaim még erőtlenek, embrionális állapotban vannak.

  10. Halmos Edit szerint:

    Tisztelt Bajtársam!

    Másként látjuk a világot.

    Ezek a programok, ígéretek – bárkik is teszik- a tündérmesék világát idézik.

    Ez az MSZP 3 hónappal ezelőtti kongresszusának ” ajánlata.”

    Mi van, ha a 13. pontot kiegészítik egy tagmondattal, ha ebből az ajánlatból kormányprogram lesz, olyasmivel, hogy ” ám tekintettel kell lennünk az ország gazdasági helyzetére, így azok számára tesszük ezt, akik vállalják a szenior szolgálatot”. Szerinted ez mennyibe kerül nekik?

    Mi van, ha az MSZP mostani és/vagy leendő partnerei ebben a kérdésben másként gondolkodnak, és éppen ez a pont lesz az, ahol az MSZP beadja a derekát egy általuk fontosabbnak, fajsúlyosabbnak vélt, mondjuk gazdaságfejlesztési ajánlat megvalósításáért? Előfordulhat?

    Mi van, ha megismétlődik az, hogy simán és lazán ” hazudtunk reggel, éjjel meg este” ?

    És persze mi van, ha úgy lesz, ahogy ígérik? Akkor örülni fogunk, nagyon.

    Kicsit- de csak éppen egy kicsit -objektívebben vizsgálva a kérdést : található a világhálón egy tanulmány az MSZP-SZDSZ 2002-es ( mérhetőnek ítélt) választási ígéreteiről. ( Komolyan kutatják a választási ígéretek teljesülését ! ) Nem csigázlak: a summázata az, hogy több,mint a fele valósult meg. Ilyenkor mindig azt gondolom, hogy ez baromi jól hangzik, de ha ez a több,mint a fele nem 51 vagy kb. annyi százalék lenne, akkor érdemes büszkén kiírni, hogy 78 % valósult meg. A több,mint a fele dekódolása nálam: 51 % körül lehet. Ez pedig, tekintettel egyéb körülményekre is, a vagy igen,vagy nem az egyes ígéretekre vetítve. Pont,mintha ruletteznénk. Piros vagy fekete?

    Minden párt ígéreteiről ugyanezt gondolom egyébként. És megismétlem : egyiktől sem várom a boldogulásomat. Ezt mondom, és nem egyenlőségjelet teszek. Illetve: bárki ígérete = 0.

    Ha más a benyomásod, azzal nem tudok vitatkozni, ilyesmiről csak verekedni lehet ( ez vicc ) :-D.

    Nem alapozok politikai ígéretekre életet.

  11. jogfosztott szerint:

    A demokratikus ellenzék programjában szerepel, hogy kormányra kerülésük esetén visszaadják a nyugdíjunkat.

    MSZP program 33. oldal
    1. pont Újra megadjuk az öregségi nyugdíjjogosultságot és a rokkantnyugdíjat mindazoknak, akiktől azt jogtalanul és indokolatlanul elvették
    13. pont Azonnal megszüntetjük a volt fegyveres testületi tagok ellátását terhelő, jogilag kétségbe vonható, más szempontból alaptalan célzott és diszkriminatív adóztatását.

    http://mszp.hu/sites/default/files/ajanlat_magyarorszagnak_kongresszus20131019_0.pdf

    A fidesz ezzel szemben elvette a nyugdíjunkat és közel négy éve mást sem tesz, mint hogy amikor teheti belénk rúg és a térdig gázol becsületünkben. A fidesz legot összerakva az is nyilvánvaló, hogy ha a következő 4 évre lehetőséget kapnak nem elégednek meg a jelenlegi jogfosztásunkkal. A jogfosztásunkat és kisemmizésünket tovább fogják fokozni.

    Ezek után a demokratikus ellenzék és a fidesz közé egyenlőségjelet tenni engem finoman szólva felháborít. Esetleg ha már az elmúlt időszakban az orbán kormány megszámlálhatatlan alkalommal arcul csapott minket jó keresztény módjára ne tartsuk oda a másik orcánkat is, hogy megismételhessék?

    Az a szogálati járandóságban részesülő személy, aki 2014. április 06-án nem megy el szavazni, vagy nem a demokratikus ellenzék közös jelöltjére szavaz az a fidesz szekerét tolja. A fidesz kormányon maradása esetén tovább fogja az ellátásunkat és jogainkat faragni.

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.