Szolgálat és Becsület: az EU fontos nekünk!

A Szolgálat és Becsület fontosnak tartja az Európai Unió demokratikus szabadságjogok megteremtésében és megőrzésében végzett munkáját.

Az EU alapértékeket a Szolgálat és Becsület fontos és egyetemes értékeknek fogadja el.

A Szolgálat és Becsület tagsága ezt azért is elmondhatja, mert Magyarországon 2011. év végén, a parlamentben elfogadott -szolgálati nyugdíjasok tulajdonjoga elleni visszamenőleges hatályú törvények- jogorvoslata során kizárólagosan csak az Európai Unió bíróságainál talált fórumot, reményt a jogfosztottság bizonyítására, az igazság kimondására, károk megtérítésére.

E nagyon gyakorlatias tény alapján a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom elítéli a 2012. január 14. napon, Budapesten történt politikai demonstráció keretében történt EU zászlóégetést.

A Szolgálat és Becsület határozottan elítéli a nemzeti, nemzetközi közösségek legfőbb szimbólumainak, a zászlóknak az elégetését, történjen az bárhol is a világon!

Mélységesen álságosnak tűnik az olyan EU zászlóégetés, amely felett magyar EU parlamenti képviselő ordítozik, számláján és zsebében az EU-tól kapott képviselői járandóságával, amely évente 157.200 EUR (2012.01.13-n MNB árf. 309,3 Ft/EUR), így forintban évente 48. 621.960 Ft-t jelent „csak” egyedül neki az EU tagságunk!

A Szolgálat és Becsület nem kíván politizálni, de értékítéletét a különböző politikai megnyilvánulások okán kifejti.

Mert a Szolgálat és Becsület tagsága nem azért dolgozott évtizedekig a hazája és népe mellett, továbbá:

1. nem azért fogott fegyvert, élt szigorú alá-fölérendeltségben, napirend és szabályzat szerint,

2. nem azért adta oda egészségét (többen életüket) a hazáért és az egyetemes emberi értékekért,

3. nem azért vett részt a vasfüggöny lebontásában és a szabad EU-s, majd a “határ nélküli” Schengeni követelmények eléréséért összefagyva, megnyomorodva, –saját határőrségünk /munkahelyünk/ e nemes célért történő felszámolásával együtt-

4. nem azért áldozta fel a legszebb éveit a családját nélkülözve,

5. nem azért vett részt és felelt meg évente a pszichológiai, orvosi, erőnléti és képzési követelményeken újra és újra tetőtől talpig,

6. nem azért szolgálta a népét a dél-szláv polgárháborús szabadcsapatok és katonák gépkarabélyainak lézer-célkeresőiben, hogy az EU alapjogokat nyíltan és megbújva tiprók, az életükben normális alkotómunkát nem végzők, az adófizetők pénzéből örökké iskolákban élők, majd utána megélhetési politikussá válók, a láthatóan és köztudomásúan idegszanatóriumban folyamatosan kezeltek (ezek a rendvédelemben és fegyveres szerveknél még WC takarításra sem lennének alkalmasak, nem állampolgárok élete felett törvénykezni!), a szolgálati nyugdíjasok jogait tiprók és gyalázkodók ilyen formában és tartalommal butítsák a magyar népet! (Függetlenül a mai EU zászlóégetéstől, és tisztelet a kivételnek!)

A Szolgálat és Becsület üzeni az ilyeneknek: szégyelljék magukat, szégyelljék, hogy az EU-ból kell rájuk szólni, hogy nem férnek be sem szellemileg sem fizikálisan az EU értékei közé, mert politikai értelemben mosdatlanok és barbárok…

Az EU szabadság és közösségi,- jogi értékeit építeni kell, óvni és védeni, betartani, nem pedig „kalandozni” Európában!

A Szolgálat és Becsület tagsága részleges elégtételnek tekinti azt, hogy az EU és a szabad-világ politikusai minősítették azok 1, 5 éves munkáját, jól láthatóan nem megfelelő minősítésű bizonyítvánnyal, akik merték szájukra venni tiszteletlenül, gyalázkodva, -szerzett jogokat tiporva-  Magyarország belső rendjét, államhatárát, biztonságát életük veszélyeztetésével, fegyverrel  a kezükben évtizedekig szolgáló katonákat, határőröket, rendőröket, börtönőröket, vám és pénzügyőröket, tűzoltókat és polgárvédelmieket.

Azonban a Szolgálat és Becsület tagsága továbbra is várja, követeli, hogy a gyalázkodók, a kádárhuszározók, a fegyvereseket élősködőnek és kitartottnak nevezők tűnjenek el a közéletből, kérjenek nyíltan bocsánatot, vonják vissza a jogtipró törvényeket, állítsák helyre az EU közösségi jog értékeit, s végül álljanak ki férfiember módjára a volt szolgálati nyugdíjasok elé!

Szolgálat és Becsület

You can leave a response, or trackback from your own site.

7 hozzászólás: “Szolgálat és Becsület: az EU fontos nekünk!”

  1. boMisch szerint:

    Az EU-t valódi 2/3-dal választotta a magyar nép, míg a Fidesz hazudott 2/3-a mögött csak a szavazatok 52 %-a áll !

    Na persze, hogy van élet az EU-n kívül is ! Tessék csak 2-300 km-rel odébb húzódni, és elmondani a szabadságharcos dumát a délvidéki és a kárpátaljai magyaroknak, és meggyőzni őket arról, hogy kívül tágasabb !

    Van élet az EU-n kívül ! De mennyire ! Pl. Kínában, ahol tárt karokkal várják a Fidesz-vezetőit.
    Vagy Iránban, ahol a Jobbik részére számtalan EU-s és izraeli zászlót tartalékolnak égetés céljára !

  2. bankár szerint:

    TISZTELT SZERZŐ!!!NEKEM NAGYON BEJÖN EZ AZ ÚJ FAJTA STILUS.MIÓTA LÉTEZIK AZ A WEB.LAP NAPI SZINTEN LÁTOGATOM,MAGAM IS TAG VAGYOK.NAGYON MEG KELL ERÖLTETNI AZ AGYAMAT HA KERESGÉLNI AKAROK HASONLÓ HANGVÉTELÜ IRÁST.GRATULÁLOK CSAK IGY TOVÁBB!!!!!

  3. Fórizs István szerint:

    Mélységesen elítélem a szélsőjobb gátlástalan, uszító megnyilvánulásait, mélységesen elítélem a háttérben összekacsintó sanda politikusokat, mélységesen elítélem a jogállamiság, a szabadság- és szerzett jogok sárba tipróit!
    Bajtársak! Talán közületek néhányan kinevetnek, esetleg megszólnak azért, amit szeretnék figyelmetekbe ajánlani. Bár a harag és a düh érthető, magyarázható, a fenyegetés és a bosszúállás nem lehet a mi eszközünk.

    “Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.”
    (Pál Apostol Rómabeliekhez írt levele 13,19)

  4. excop szerint:

    Soha ne felejtsük el azt a 263 nevet, akik ebben a gyalázatban, megalázásban részt vettek. Róluk még a gatyát is le kell perelni egyenként, hogy életük végéig ne legyen egy nyugodt percük sem, rettegjenek és remegjenek, ha meghallják azt a szót, hogy “rendvédelmi nyugdíjas”. Nem utolsó sorban pedig a hágai törvényszék előtt kell felelniük ámokfutásukért, emberek, családok tönkretételéért.
    Bocsánatkérést pedig nem várok, mert ahhoz hatalom nélkül gyáva f…ek, egyébként pedig ilyen aljas, utolsó, pitiáner senkiháziaknak NINCS BOCSÁNAT!

  5. Gyökeres László szerint:

    Egyetértek! Arra lennék kíváncsi, hogy a jelenlegi kormány mikor ítéli el nyilatkozatban ezt az egyértelműen durva, jogszabálysértő megnyilvánulást?

  6. Endrea56 szerint:

    Csak támogatni tudom! Az EU nélkül nem lenne csatornázás, útépítés, fejlesztés, stb, stb, stb. Nélküle Moldova (bocs!) szintjén – vagy még ott sem – eveznénk a saját, alánkfolyt sz…ban.

  7. Varga Sándor ny.r.őrgy. szerint:

    GratuláloK!!
    Csak így !Tisztelettel és Becsülettel !

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.