Nemzeti ünnepünk, március 15.

Petőfi Sándor : Az országgyüléshez

Sokat beszéltek, szépet is beszéltek,

Jót is, de ebbül a hon még nem él meg,

Mert nincs rendében eljárásotok,

Ti a dolog végébe kaptatok,

És így tevétek már régóta mindig;

Látják, kik a multat végigtekintik.

Ki képzel olyan templomépitőt,

Ki a tornyot csinálja meg előbb?

És azt a levegőbe tolja, hogy

Ott fönn maradjon, míg majd valahogy

Alája rakja szépen a falat,

S legeslegvégül jőne az alap.

Ti vagytok ilyen mesteremberek,

Ezért ad a hon nektek kenyeret,

Ezért fizet szivének vérivel!

Jobbat tesz, aki semmit sem mivel.

Időt, erőt eltékozoltok, és ha

Sükert mutattok is föl néha-néha,

Csak olyan az, mint hogyha engemet

A szomjuság bánt, s adnak víz helyett

Ételt, s talán még épen olyan ételt,

Mitől szomjúságom csak jobban éget.

Ha ez siker, ha ez jótétemény:

Elmémet a bölcsőben hagytam én.

Hiába minden szép és jó beszéd,

Ha meg nem fogjátok az elejét,

Ha a kezdetnél el nem kezditek…

Sajtószabadságot szerezzetek.

Sajtószabadságot, csak ezt ide!

Ez oly nagy, oly mindenható ige

A nemzetben, mint az isten “legyen”-je,

Amellyel egy mindenséget teremte.

Hol ez nincs meg, bár máskép mindenek

Eláradó bőségben termenek,

S bár az utósó szolga és a pór

Zsebébül aranyat marokkal szór:

Azon nemzetnek még sincs semmije,

Azon nemzetnek koldus a neve.

S hol ez megvan, bár rongyban jár a nép,

Nyomorg, tengődik mindenfélekép:

Azon nemzet gazdag végtelenűl,

Mert a jövendőt bírja örökűl.

Haladni vágyunk; de haladhatunk?

Én istenem, milyen golyhók vagyunk!

Lábunk szabad, de a szemünk bekötve,

Hová megyünk?… meglássátok, gödörbe.

Szemünk bekötve, fogva szellemünk,

Az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk,

A szellem rab, s a ronda légbe fúl,

Mely dögvészes már önnön átkitúl.

A szellem rab; mint a hitvány kutyát,

A ház végére láncba szoriták,

S láncát harapva tördeli fogát,

Amellyel védni tudná a hazát…

A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat,

S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat!

Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak

Megvetésére a kerek világnak!

Pest, 1848. február

 

 Petőfi Sándor : Kemény szél fúj ( részlet)

A világot védtük hajdanában

A tatár és a török világban;

Vajon most, ha eljön a nagy munka,

Meg bírjuk-e védni mi magunkat?

 

Oh magyarok istene, add jelit,

Ha a kenyértörés elközelit,

Hogy az égben uralkodol még te

A magad s néped dicsőségére!

Pest, 1848. február

 

Furcsa utódai vagyunk az 1848-as márciusi ifjaknak mi, a 2012-es januári ” nem elég idősek”.

Az országgyűlésben ( és máshol) ma is sokat beszélnek, aztán meg  ígérnek szépet, jót. De  ” Hiába minden szép és jó beszéd, Ha meg nem fogjátok az elejét”.

Él bennünk a márciusi ifjak szelleme, a haza védelme, szolgálata, a szellemiségük, mely szabad: belső erőnk, állapotunk határoz meg minket. Bízunk, hiszünk, remélünk most is, amikor eljött a mi nagy munkánk,  a mi kenyértörésünk. Ma saját magunkat, a szerzett jogainkat, becsületünket kell megvédenünk, képesek vagyunk rá, és már látjuk a jelet …

Emlékezzünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédjeire és civiljeire, családjaikra, a bátorságukra, a kitartásukra, arra, ahogyan ők szolgálták a hazát!

Both comments and pings are currently closed.