Érdekvédőkkel egyeztetett választási programjáról az Együtt-PM rendvédelmi tagozata 2014. január 13., 17:26

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Érdekvédőkkel egyeztetett választási programjáról az Együtt-PM rendvédelmi tagozata

Az Együtt-PM Szövetség múlt pénteken mutatta be választási programját. A részletes megoldási javaslatokkal kapcsolatban máris számos további javaslat és kérdés érkezett. Ezek feldolgozása érdekében az Együtt-PM szakpolitikai kabinetjei, egy-egy részterületért felelős tagozatai a közeljövőben további egyeztetéseket tartanak majd az adott ügyben érintett közösségek képviseleteivel.

Az első találkozók egyikén a Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Egyesülete (KNOE), A Szolgálat és Becsület Egyesület, valamint a Szolidaritás Mozgalom Rendvédelmi tagozatának képviselői egyeztettek javaslataikról a szövetség rendvédelmi tagozatának vezetőjével, Kónya Péter társelnökkel.

A civil szervezetek képviselői üdvözölték, hogy az Együtt-PM olyan új életpályamodell bevezetését tervezi, amely a jelenleginél nagyobb kiszámíthatóságot, társadalmi és anyagi megbecsülést nyújt a hivatásos állománynak. Támogatják, hogy a közösségi rendészeti pontok létrehozásával mintegy 3000 olyan új munkahely jöhet létre, amelyekben a korábban kényszernyugdíjazott hivatásosok önkéntes visszafoglalkoztatását tervezik.

A civil szervezetek képviselőinek felvetésére Kónya Péter, az Együtt-PM nevében kinyilvánította: a pártszövetség számára nem elfogadható semmilyen visszamenőleges hatályú törvénykezés, vagy éppen a szerzett jogok elvétele. Kónya Péter, az Együtt-PM nevében vállalta, hogy kormányra kerülve, koalíciós partnerei felé azonnal kezdeményezéssel fog élni, hogy a szolgálati nyugdíjasok korábbi státuszát és védettségét visszaállítsák, valamint a szolgálati nyugdíjak 16%-os csökkentését azonnali hatállyal eltöröljék. A pártszövetség mindent el fog követni azért, hogy koalíciós partnereinél érvényt szerezzen ezen vállalásának.

Együtt- PM Szövetség

You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

21 hozzászólás: “Érdekvédőkkel egyeztetett választási programjáról az Együtt-PM rendvédelmi tagozata 2014. január 13., 17:26”

  1. jogfosztott szerint:

    MSZP program 33. oldal
    13. pont Azonnal megszüntetjük a volt fegyveres testületi tagok ellátását terhelő, jogilag kétségbe vonható, más szempontból alaptalan célzott és diszkriminatív adóztatását.

    http://mszp.hu/sites/default/files/ajanlat_magyarorszagnak_kongresszus20131019_0.pdf

  2. jogfosztott szerint:

    MSZP program 33. oldal
    1. pont Újra megadjuk az öregségi nyugdíjjogosultságot és a rokkantnyugdíjat mindazoknak, akiktől azt jogtalanul és indokolatlanul elvették.

    http://mszp.hu/sites/default/files/ajanlat_magyarorszagnak_kongresszus20131019_0.pdf

  3. Mészáros Antal szerint:

    Csak csendben jegyzem meg, hogy Kónya úr (bajtárs)nem azt ígérte meg most amit elvárunk tőle, tehát a kiadott nyilatkozat szerint szó sincs arról, hogy valamikor is megkapnánk az eddig levont összegeket. Velünk “ravaszkodik”, pedig velünk kapaszkodott magasra…
    Szégyen!

  4. mariann szerint:

    Tisztelt Morfolgo!
    Igaz!
    Ezek szerint egy feles tv. kivételt tesz és ellentmond a 2/3-os tv-ben foglaltaknak.
    Akkor hogy is van ez?
    Kérdezem: Milyen jogszabály kell(ene) módosítani/eltörölni/megváltoztatni ahhoz, hogy visszakaphassuk jogbiztonságunkat,nyugdíjas státuszunkat?

  5. mariann szerint:

    Tisztelt Jogfosztott és Hozzászólók!

    Felvázolta, hogy feltehetően milyen alternatívák várnak ránk amennyiben a jelenlegi kormány hatalmon marad. Valószínűleg igaza van.
    DE – csak halkan hozzátenném – mi történik ha az ellenzék nyer?
    Jó esetben betartják ígéretüket és -mint már mások is megfogalmazták előttem- egy egyszerű törvénymódosítással visszaállítják jogainkat és ha szerencsénk van még a 16%-os elvonást is eltörlik.
    Csakhogy ez kevés lesz! Ez a törvénymódosítás (ha jól tudom) feles törvény, megszavazzák, majd az akkori ellenzék (Fidesz) az AB-hez fordul, mivel a törvénymódosítás alkotmányellenes. (Ugyebár az Alaptörvény úgy szól, hogy nyugdíjas csak a nyugdíjkorhatárt betöltött személy lehet.)
    Ezt feloldani csak akkor lehetséges, ha a jelenlegi demokratikus ellenzék 2/3-al nyer, amely magában foglalja az Alaptörvény módosításának lehetőségét is.
    Erre, én őszintén szólva kevés esélyt látok.

    Tehát a jelenlegi demokratikus ellenzék a minket érintő ügyben nagyjából azt ígér amit akar -ha nem 2/3-al nyer- betartani nem tudja, de elmondhatja “megpróbáltam”.
    Ezért tartom (Halmos Edit Asszonyhoz hasonlóan)a Kónya Péter féle “egyeztetést”, a pártprogram “visszavonását” és a pártok bármilyen olyan ígéretét amely alaptörvénybe van rögzítve, színjátéknak.
    Persze más a helyzet ha 2/3-al nyernek – úgy legyen!
    Tisztelettel

    • jogfosztott szerint:

      A hatályos alaptörvényi előírás alapján a fidesz az AB előtt nem támadhatja meg eredményesen a nyugdíjunk elvételéről rendelkező törvényi előírást hatályon kívül helyező törvényt. Ezért a nyugdíjunk visszaadásához nem szükséges 2/3-os többség. A jogaink egyszerű többséggel visszaállíthatóak.
      „Alaptörvény XIX. cikk (4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.”

      • mariann szerint:

        Tisztelt Jogfosztott!

        Nem vitatkozni szeretnék, de a tények kedvéért (bár lehet, hogy rosszul tudom)

        Az Alaptörvény (T cikk 4. bek.) meghatározza hogy a sarkalatos törvények megváltoztatása 2/3-os.
        “(4) A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához és módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

        A 2011 évi CXCIV számú Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos tv. 41.§ szerint:
        “(2) Öregségi nyugdíj annak állapítható meg, aki a nyugdíjkorhatárt betöltötte, és megfelel a törvényben meghatározott egyéb feltételeknek. Törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén a nők a nyugdíjkorhatár betöltése előtt is jogosulttá válnak öregségi nyugdíjra.”

        Idézet a kormány.hu oldalról:
        “A Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvény részletesen szabályozza az Alaptörvényben szereplő államadósságra vonatkozó korlátozásokat és költségvetési szabályokat, és olyan garanciális szabályokat rögzít, amelyek megakadályozzák az önkormányzatok eladósodását. A törvény tartalmazza a közteherviselés és nyugdíjrendszer alapelveit is. A törvény kimondja, hogy az állam garantálja az állami nyugdíjak kifizetését, és hogy a nyugdíjak reálértékét biztosítani kell.”

        Írásomban leegyszerűsítettem és az Alaptörvényre hivatkoztam de a lényegen szerintem nem változtat és 2/3-os többség kell a Szolgálati nyugdíjrendszer visszaállításához.
        Az Ön által idézett Alaptörvény cikk a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét emelte az Alaptörvénybe.
        Szerintem.

        • jogfosztott szerint:

          Az idézett sarkalatos törvényt a mi nyugdíjunk visszaadásához nem kell módosítani. Számunkra ugyanis 2014-ben nem kell nyugdíjat megállapítani, pusztán törölni kell azt a törvényi rendelkezést, ami lehetőséget biztosított a korábban megállapított jogerős nyugdíjhatározataink figyelmen kívül hagyására. Ez a sarkalatos törvény a 2011. évi kihirdetését követően lépett hatályba, így a hatályba lépése előtt kiadott nyugdíjhatározatokra nem vonatkozik. Ez a sarkalatos törvény csak a hatálybalépését követően hozott nyugdíjhatározatoknál lehet mérvadó. Az én jogerős nyugdíjhatározatom például 2006-ban született, így kizárt dolog, hogy egy 5 évvel később született törvény miatt alkotmányellenessé nyilvánítsák a nyugdíjhatározatom.
          „A 2011 évi CXCIV számú Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos tv. 41.§ szerint: “(2) Öregségi nyugdíj annak állapítható meg, aki a nyugdíjkorhatárt betöltötte, és megfelel a törvényben meghatározott egyéb feltételeknek. Törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén a nők a nyugdíjkorhatár betöltése előtt is jogosulttá válnak öregségi nyugdíjra.”

        • jogfosztott szerint:

          A hivatkozott sarkalatos törvény a még hivatásos jogviszonyban szolgálók számára jelenthet problémát. Azonban számukra sem jelent megoldhatatlan akadályt a sarkalatos törvény. Egyrészt lehet módosítani 2/3-os többséggel a sarkalatos törvényt. Másrészt, ha nincs meg ehhez a 2/3, akkor egyszerűen kijátszható ez a rendelkezés. Számukra az utóbbi esetben nem öregségi nyugdíjat, hanem szolgálati járandóságot állapítanak meg. Egy ilyen megoldással simán kikerülhető a sarkalatos törvény előírása, hisz a törvény csak az öregségi nyugdíj megállapításáról rendelkezik, más szociális ellátást a parlamenti többség úgy szabályoz ahogy szerinte megfelelő.

          • mariann szerint:

            Tisztelt Jogfosztott!
            Ezt írja: “Ez a sarkalatos törvény a 2011. évi kihirdetését követően lépett hatályba, így a hatályba lépése előtt kiadott nyugdíjhatározatokra nem vonatkozik. Ez a sarkalatos törvény csak a hatálybalépését követően hozott nyugdíjhatározatoknál lehet mérvadó.”
            Már elnézést, de nem ezért ülünk a slamasztikában? Merthogy a fent idézett törvény alapján nyugdíjunkat visszamenőleges hatállyal járandósággá minősítették? Szolgálati nyugdíjunk= (volt)az öregségi nyugdíjjal. Pont a sarkalatos tv rendelkezése miatt vált szükségessé hogy a korhatárt be nem töltött, de már nyugdíjban lévő emberek státuszát átnevezzék, így nem a biztos nyugíjkasszából hanem a bármikor módosítható költségvetésből kapjuk juttatásainkat.
            Nem ezért fordultunk Brüsszelhez és Strasbourghoz?Nem azért halcolunk hogy ne szociális alapon kapjunk juttatást (amely valóban módosítható)hanem azért, mert a már egyszer nyugdíjban voltunk?
            Az igaz, hogy van egy egyszerű többségű (feles) törvény amely a 16%-os levonásról valamint arról rendelkezik, hogy a sarkalatos tv. hatálybalépésekor (2012 január 01)a betöltött 57 év (irányadó nyugdijkorhatár – 5 év) mentesít.
            Na most, Ön szerint akkor melyik törvényt kell módosítani ahhoz, hogy én a 49 évemmel, a 2009 évi szolgálati nyugdíjas határozatommal ismét nyugdíjas legyek? Mert szerintem a sarkalatos törvény ama passzusát, hogy nyugdíjas csak a korhatárt betöltött lehet + a nők 40 év munkaviszonnyal – ez pedig 2/3-os.

          • Morfolgo szerint:

            Van azért egy kis disszonancia.
            Ha mindenki azt mondja, hogy:
            “..sarkalatos törvény ama passzusát, hogy nyugdíjas csak a korhatárt betöltött lehet..”
            azért gond, mert akkor senki(!!!!) nem lehetne nyugdíjas 62 év alatt!!!
            Márpedig a jelenlegi 59 éves (egykor 57 éves) öregségi nyugdíjjal rendelkező volt szolgálati nyugdíjasok sem lehetnének öregségi nyugdíjasok.Pedig azok!

          • jogfosztott szerint:

            A mi nyugdíjunk elvételét a korábbi alkotmányba valamint az alaptörvénybe beírt rendelkezésekkel oldották meg, amik azóta már hatályon kívül helyezésre kerültek. Tehát a nyugdíjunkat nem a sarkalatos törvénnyi szabályozással, hanem alaptörvényi szabályozással és feles törvénnyel nyúlták le. Ahogy említettem az alaptörvény hivatkozott rendelkezése már nem hatályos. Hatályban már csak a feles törvény van ami egyszerű többséggel hatályon kívül helyezhető.

  6. volt KMB-s szerint:

    Ne felejtsük el, hogy kizárólag az ellenzéki összefogásban bizakodhatunk! A nyilatkozat reményt ad ehhez. Ha FIDESZ marad kormányon, akkor az emberjogi bíróság pozitív döntése után újra hecckampányt fognak indítani ellenünk a kártérítés fizetése miatt. Az sem kizárt, hogy a kártérítést kifizetik ugyan, de aztán meg eltörlik a szolgálati járandóságot. Ehhez minden rendelkezésükre áll. Ha valaki nem megy el szavazni, azzal a FIDESZ-t segíti, ezáltal belenyugszik a jogfosztottságunkba.

  7. jogfosztott szerint:

    Aki a 2014-es választáson nem megy el szavazni, vagy nem a demokratikus ellenzék jelöltjére szavaz az akaratlanul vagy szándékosan a fidesz kormányon maradására voksol.
    Ha a fidesz kormányon marad az számunkra rettenetes következményekkel fog járni. Az EJEB ügyünkben hozandó döntésétől függően kétféle forgatókönyvvel számolhatunk.
    1. forgatókönyv: Az EJEB tulajdonjogot sértőnek ítéli a nyugdíjunk elvételét. A fidesz kormány megfelelő időhúzást követően kifizeti az indítványt előterjesztői részére a megítélt kártérítési összegeket. Közben a kártérítési összegek kifizetése során újabb lejárató kampányt indít ellenünk. Ezt követően a 2014-es választásokat követően 2014 év vége vagy 2015 év eleje környékén a választóktól kapott felhatalmazásra hivatkozva új nyugdíjtörvényt fogadtat el („megvédi a nyugdíjakat”) amivel a „kommunisták” által 1997-ben elfogadott „kommunista” nyugdíjtörvényt hatályon kívül helyezi és egyidejűleg megalkotja a nép által a nemzeti konzultációk során kinyilvánított nemzeti nyugdíjtörvényt, amiben a szolgálati járandóságban részesülőket sokkal jobban megszívathatják a jelenleginél, mégpedig olyan formában ami nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
    2. forgatókönyv: Az EJEB nem ítéli tulajdonjogot sértőnek a nyugdíjunk elvételét. Egy ilyen helyzet azt jelentené, hogy a fidesz szabad kezet kap arra, hogy a szolgálati járandóságban részesülőkkel azt tesz amit akar.

    • Halmos Edit szerint:

      Igen, ez egy lehetséges, reális forgatókönyv. Egyetértek a helyzetelemzéssel.

      Lehetséges olyan szituáció is, amikor másféle kormány van, és tőlük halljuk majd, hogy ” sajnos, üres a Kincstár az ‘elmúltnégyév’ miatt”, és mondjuk részletekben tudnak csak jóvátételt fizetni, vagy bármi más, hasonló kerül elő a ládafiából. A most történtek az erősítik bennem, hogy érdekek miatt olyan dolgok következhetnek be, amikről nem is álmodunk …

      Ezért más a válaszom,a reakcióm, mint a tiéd. Kissé naiv álmom a ” rendszerfüggetlenség”. Hogy ne legyek, minimálisan legyek kiszolgáltatva pártoknak,érdekeknek, emberek köpönyegeinek. Nem akarok senkitől így függeni,senki szekerét tolni azért, hogy ez vagy az bekövetkezzen, vagy éppen elkerülhető legyen. Ezért kell együtt maradnunk, és magunkat kitalálnunk, akár gazdasági téren is. Lehet, nagyon lehet, hogy “csak” a jóvátétel lesz, és csak a perelők lesznek így beljebb valamennyivel. Együtt könnyebb lesz kitalálni,mit kezdhetünk a jóvátétellel, magunkkal, a szellemi javainkkal, a szaktudásunkkal, azzal, amink van, és azzal, amit szerezhetünk a jóvátételből, és amit befektethetünk , vagy kezdhetünk vele mást. És együtt segíthetjük azokat a bajtársakat is, akik nem gondolták, hogy pereskedni kellene.

      Én ebben az ” együtt”-ben hiszek.

  8. Halmos Edit szerint:

    Politika, politika, politika.

    Nem politikusok, pártok, ígéretek, programok segítenek majd nekünk, hanem az EJEB. És onnan mi jövünk, mi magunk, magunkért, egymásért, Isten segítségével, akiben legfőképpen bízunk, de a puskaport szárazon mi tartjuk.

    Bárki ( bárki! ) lesz kormányon, nekünk magunknak kell ” jól kitalálni magunkat” a további éveinkre, legalább 65 éves korunkig. Ez a bajtársi közösség képes lesz ilyen utat is mutatni a tagjainak, képes a valódi szolidaritásra, együttműködésre.

    Egyebekben mindenki,minden bajtárs szabad ember, választójoggal, és tegye, teszi, amit jónak lát.

    Az első Fidesz-kormány jelentősen megemelte a fizetésünket. Ellenzékben csodaszépeket terveztek velünk. A második Fidesz-kormány elvette a szolgálati nyugdíjunkat.

    Van bajom, nem kevés az “elmúltháromésfélévvel”, de van bajom az ” elmúltnyócévvel”, mert az alatt a kurzus alatt is elárultak bennünket.

    Most a bizonytalan választó prototípusa vagyok.Persze, most is van olyan részem, ami-aki előretolakodik. Voltam már aktív rendőr, aztán hivatásos állományú pedagógus, aztán gyermekét egyedül nevelő asszony, aztán természetgyógyász, aztán most : szolgálati járandóságos. Az egyes választások éveiben változó preferenciáim voltak, vannak. Először az aktuális elől lévőt, preferenciát nézem meg, arról hogyan vélekednek a pártok.

    Rendben, péntek óta tegnapra ” javított” az Együtt-PM. A hivatalos, pénteken bemutatott, friss, ropogós program minket érintő részéről azt írta vasárnap Kónya Péter, hogy nincs kőbe vésve. A tegnapiról azt, hogy ” betonszilárdsággal” ez van. És megláttuk, hogy hogyan kell utólag előre egyeztetni.

    Nekem ez éppen elég ahhoz, hogy … nagyon tapintatosan fooalmazva : bizonytalan maradjak, maximum protest- szavazó lehessek. Az a fajta hit, amit Bajnai Gordon sokat emlegetett a napokbeli megszólalásaiban, most illant el.

  9. jogfosztott szerint:

    Komolyan mondom, ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el, hogy a szolgálati nyugdíjuktól megfosztott személyeket így be lehet ültetni a hintába. Bár a magyar néplelket ismerve nem kellene csodálkoznom, hisz a történelmünk során számtalan alkalommal eredményesen működött kis hazánkban az oszd meg és uralkodj elve. A demokratikus ellenzék képviselői már megszámlálhatatlan alkalommal elmondták, hogy kormányra kerülve visszaadják a nyugdíjunkat, ezt a programjaikba is beleírták. A törvénybe ezt az ígéretüket csak akkor tudják beírni, ha többségbe kerülnek. Ha egy az országot és a történéseket nem ismerő „messziről jött ember” elolvasná a hozzászólásokat azt gondolhatná, hogy a nyugdíjunkat az Együtt és Kónya vette el. Holott a valóság pontosan az hogy Kónya, a Szolidaritás harcolt és jelenleg is harcol a nyugdíjunk visszaadása érdekében. Meg kellene érteni, hogy az ellenzék csak akkor tudja visszaadni a nyugdíjunkat, ha kormányra kerülnek. Akik Kónyát és az ellenzéket szapulják, azok akaratlanul is megágyaznak a fidesz hatalmon maradásának. Ha a fórumot olvassa egy fideszes kommunikátor biztosan jót derül majd rajta, hogy a jogfosztottak nem a jogfosztóit (a fideszt), hanem pontosan az érdekeiért kiállókat támadja. Senkinek ne legyen kétsége, afelől, hogy amíg a fidesz hatalmon marad nem fog megszűnni a jogfosztásunk üldöztetésünk.

  10. Halmos Edit szerint:

    Azt írja az (elektronikus) újság, hogy megváltozott az Együtt-PM programja, így :

    “Visszaállítjuk a 2012 előtti szolgálati nyugdíjasok státuszát és védettségét, mentesítjük őket a jelenlegi 16%-os nyugdíjcsökkentés alól. Kérjük egyben a szolgálati nyugdíjasok támogatását, segítségét, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá az új demokratikus jogállam közbiztonsági és honvédelmi feladatainak végrehajtásához.”

    Hm, hm, hm. Az egész színi ( vagy báb? ) előadás csúfosan megbukott előttem. Egy ‘ a’ betűjüket sem hiszem el.

    Vagy jobb lenne egy sporthasonlat? A történtek az öngól és a technikai KO keverékének látszanak. És ez a hasonlat olyan zagyva, zavaros,mint maga az, amit értelmezni próbál.

  11. HMR szerint:

    Nem is értem miért is kell igérgetni, vitatkozni olyan dologról, amit minden “normális” demokráciában evidenciában tartanának mind a politikusok,mind pedig a társadalom. Egy ” normális” demokráciában nem kérdés az, hogy egyesek szolgálják az államot Rendes bérért, köztiszteletnek örvendenek és amikor az állammal kötött Szerződésük Teljesítése után az Állam a szerződésben vállaltak szerint Nyugállományba küldi őket, az Állam is teljesíti a most már reá háruló, neki mindenkor hűséget esküdött emberek felé azt a gesztust, hogy nem alázza őket meg a társadalom előtt, hanem biztosítja számukra a tisztes megélhetést. Vannak olyan társadalmak ahol a magunkfajta nem túlzok, jól képzett szakemberek után fejvadász cégek versengenek, mert tudják az általunk birtokolt tudás,megbízhatóság,kitartás és még sorolhatnám mi egyebek, értékek. Nálunk ezt az értéket sárba tiporták és nincs is szándékukban BOCSÁNATOT kérni, pedig volna miért. Tették ezt zömmel olyan humanoidok akik nem gondolták kellőképpen át ezt a tettüket.Népszerűséghajhászásból, haverok kedvéért, pár ezer szavazatért. Ki akarta a haderőreformot? Ki akarta az át és ide-oda diszlokációt? Ki akarta a nagyarányú létszámcsökkentéseket? A mai napig dolgoznánk ugyanazon helyeken, ugyanazon beosztásokban ha a vízfejek nem radírozgatták volna oly szorgalmasan hétről-hétre az állománytáblákat ! Ha akkor LIKVIDÁLTAK bennünket akkor most ne mutogassanak ránk, mert mi akiket ” NYUGÁLLOMÁNYBA” küldtek tehetünk erről a legkevesebbet, mi hiába vertük volna az akkori főnökeink asztalát, hogy de engem igenis küldjenek nyugdíjba , ha nem tették volna lehetővé az akkori hatályos jogszabályok ,mi akkor is és most is csak szenvedő alanyai voltunk és vagyunk az állandóan képlékeny politikának. Ha már egyszer elküldtek hát állják a szavukat!!! Egy foci meccs is véges, az eredmény megkérdőjelezhetetlenül örök marad. Ha megtették amit velünk megtettek hát viseljék ők a következményei! Ne 45 000 CSALÁD !!! Illő volna elgondolkodni vajon megérte?!

  12. Halmos Edit szerint:

    ???????????????????????????????????????

    Ez most éberségi próba ( elég éberek vagyunk-e, hogy meglássuk a logikátlanságot), vagy hülyeségi próba ( elég hülyék vagyunk-e, hogy elhiggyük a közlemény mondanivalóját) ?

    Apróságok vannak, azokat nem szívesen, de átugrom :
    -mi az, hogy ” az első találkozók egyikén ”
    – melyik rész nem volt érthető a pártszövetségnek arról, ki ül ott velük egy asztalnál a SZB részéről ( idézet a tegnap felkerült cikkből) :
    “Sajnálattal értesült a Szolgálat és Becsület elnöksége arról, hogy a 2014. január 13. napi meghívásban nem ezek a kérdések szerepelnek, így a nevezett párt szakpolitikai jellegű tanácskozásán nem veszünk részt döntési/egyetértési felhatalmazással. A tájékozódás és a párbeszéd azonban fontos, ennek érdekében a megbeszélésre/egyeztetésre az egyesületünk elnöksége tárgyalási megbízással egy fő szakértőt delegált a bajtársaink közül.”

    Ami nem apróság : nem kerestem utána, de több Bajtárs igen,mit mond rólunk,mit ígér a MSZP, a DK, és most az Együtt-PM. Csak az Együtt-PM programjában van ott, hogy ( erősen leegyszerűsítem ) dolgoznunk kell azért, hogy visszakaphassuk a 16 %-ot. Egyedül itt. És most megígérik nekünk kb. úttörő becsszóra, hogy majd, ha egyszer nagyok lesznek, kormányra kerülnek,mindent megtesznek, hogy a koalíciós partnereknél érvényt szerezzenek a… a… minek is ? Milyen vállalásnak? Annak, amit a másik kettő- ígéret szintjén- feltétel nélkül tervez visszaadni nekünk?

    Ez baromság. Nem a kisebbek, hanem az orbitálisok családjából.

    És akkor ott van az az icuri-picuri probléma,hogy mindez : terv, ígéret.

    Van gerincem, és Isten bizony, eszem ágában sincs bocsánatot kérni Kónya Pétertől. Ő jön nekünk eggyel.Vagy többel.

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.