Doubravszky György MTI-nek adott nyilatkozata

Kifejtette: legalább 100 ezer család van Magyarországon, amelyek 90 napnál hosszabb ideje nem tudják fizetni a devizahiteleik után a törlesztőrészleteiket, esetükben már nagyon nagy probléma áll fenn, és még ebben az évben megoldást kell keresni számukra.

“Kezdenek ezek a hitelek kifizethetetlenné válni, és az emberek élete is kilátástalanná válik, ezek az adósok már az utolsó tartalékukat is felélték” – mondta a pénzügyi jogok biztosa.

Doubravszky György szerint sok család szétesett, sőt, még szomorúbb, hogy egyes becslések szerint már mintegy háromezren lettek öngyilkosok amiatt, hogy devizatartozásukat nem tudták törleszteni. “Ezek olyan
tragédiák, amelyeket az ország nem engedhet meg magának” – fogalmazott, hozzátéve, hogy “ez egy vesztes-vesztes helyzet, ez a bankoknak is rossz”.

A pénzügyi jogok biztosa szerint az az intézményrendszer, amely alatt a devizahitelesek problémái kialakultak, valószínűleg nem tudja orvosolni a gondokat, új szemléletmód és egyúttal új erőforrások kellenek a megoldáshoz. “Bízom abban, ha a pénzügyi jogok biztosának hivatala el tud indulni február közepén, katalizátora lehet ennek a folyamatnak” – mondta.

Úgy vélte, nagyon jó kezdeményezés az eszközkezelő tevékenysége, de ezt a nagymértékű problémát, ami a mai Magyarországon a devizahitelezésben kialakult, azt már nem tudja megfelelően kezelni ez az intézmény.

Doubravszky György a tervezett webbankról elmondta: “a webbank egyik ötletgazdája vagyok, s tavaly talán az arca voltam, a legtöbbet nyilatkoztam az ügyben, de amikor kineveztek a pénzügyi jogok biztosának, akkor én minden tisztségemről és üzletrészemről lemondtam”.

Maga a webbank gondolata onnan származott, hogy amikor tavaly 30 ezer adós 350 milliárd forint “normális forinthitelről” szeretett volna tárgyalni a pénzintézetekkel, hogy végtörleszthessen, a bankok “nem álltak velük szóba” – emlékeztetett a pénzügyi jogok biztosa.

“Akkor döntöttünk úgy, hogy indítsuk el egy alternatív bankrendszer felépítését, mert láthatóan a mai bankrendszer egy tömbben, a bankszövetség révén tárgyal, és a kormánynak nincs ereje, hogy a saját megoldásairól érdemben tárgyalhasson. Ha a bankrendszer tagjai azt mondják, hogy nem hitelezünk, akkor a magyar gazdaság gyakorlatilag bedől” – hangoztatta Doubravszky György.

Kiemelte: el kell kezdeni egy alternatív bankrendszer kiépítését, aminek a civil-állami bank az egyik motorja lehetne.

Elmondta: Körtvélyessy László miniszteri biztosként irányítja a tervek szerint civil-állami összefogással létrejövő pénzintézetet, 6 milliárd forintos alaptőkével indulna a bank, felét a magyar állam adná, felét a civil szféra, magánszemélyek, vállalkozók, önkormányzatok és külhoni magyarok.

A 6 milliárd forintos alaptőke nagyon kevés, de olyan konstrukciót kell kidolgoznia Körtvélyessy Lászlónak, amely gyors növekedésre képes, a webbank alapvetően internetes bank lesz, egyébként Körtvélyessy László nevéhez fűződik a SZÉP-kártya bevezetése is – tette hozzá.

Hivatkozási link

You can leave a response, or trackback from your own site.

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.