Célegyenesben

2011. november 28-án éjjel zajlott le a jogfosztásunkat kimondó törvény végszavazása. Erre sokáig emlékezni fogunk.

Erre emlékezni akarok, de a nevekre, azokéra, akik megszavazták : nem. A kurzusra emlékezni akarok, amelyik ezt tette a kiszolgált fegyvereseivel, akikről azt gondolta, nem az övéi. De azok életpályáját is megakasztotta ezzel, akiket az övéinek tekint(het).

Hová jutottunk két év elteltével? Enyhe-közepes eufémizmus azt mondani, hogy megsínylettük, a családjaink megsínylették, hogy a pénztárcánk laposodása rosszul hatott az idegeinkre, a közérzetünkre.

Ám most célegyenesbe fordultunk. A célegyenesben vagyunk, bár még sok kilométert kell futnunk. Lassan ” belekukkanthatunk” a Kormány EJEB-nek írt észrevételeihez fűzött ellen-észrevételekbe.

Az a benyomásom, hogy a két irat úgy viszonyul egymáshoz, mint a Jó napot kívánok! a Cső! -höz. Természetesen Bárándy ügyvéd úr köszön úgy, hogy Jó napot kívánok! Valószínűnek tartom, hogy az EJEB-nél is ez járja, nem a Cső! Köszönés ez mind a kettő, de micsoda különbség van köztük stílusban, tudásban, tiszteletben, érvelni tudásban ! Azon méláztam, hogy mire lehet következtetni abból, hogy egy ilyen, fontos/nak vélt ( vagy nem is az ? ) iratban ennyi az összteljesítményük. Ez a legjobb, amit tudnak? Mert ha igen, akkor régen rossz az országának, de jó nekünk. Valójában tudnának jobbat, de nem tartják ” érdemesnek” a fórumot, az EJEB-et arra, hogy megtiszteljék a kimunkált, átgondolt észrevételekkel? Vagy hogy van ez? Mi hiányzik: a tudás vagy a jellem? Esetleg mindkettő? Az eleganciáról, a stílusról már nem is beszélek. Igaza van Bárándy ügyvéd úrnak, a jogalkotási technikákat és minden mást tekintve ezek láncfűrészesek. Annál is primitívebbek , mint ez a slágerszöveg : ” Csak, csak, azért, mert, hagyjál!” Mert mi így döntöttünk, és ezt csináltuk, azért van így, kinek mi köze hozzá, egyébként pedig megérdemlik, nem kell ezeknek meg másoknak magyarázkodnunk – ez lehet a fejükben. Igyekszem nem megjegyezni az iratot jegyző pasas nevét sem :-P.

Nagyon nehéz lesz még körülbelül egy évet várni- ekkorra tehetjük előzetes latolgatások alapján a végleges döntést. De már több van mögöttünk, mint előttünk ez ügyben!

Meglehet, hogy a célegyenesben kanyarok, nem várt, új nehézségek jönnek. A jogos elégtétel összegének nagyságáról való beszélgetésünk közben szabadult el a pokol. Az különösen fájdalmas, hogy azok, akik sem halkan, sem hangosan nem mondták legalább 2012. első félévében, amíg lehetett- kellett, hogy őket (is) jogsérelem érte, a hírre, hogy mi „már számolunk”, felkapták a fejüket, amit addig lehajtottak, és egyéni okfejtésekbe kezdtek. A pálya széléről kiabáltak be azok, akik addig maximum arra ragadtatták magukat, hogy „ ezt úgysem merik megtenni”, vagy „ semmi esélyünk nincs megnyerni az EJEB előtti eljárást, az ügyvédek megfizetése pénzkidobás”. Félreértés ne essék: őket, a nem perelő bajtársainkat is jogsérelem érte, és azt tartjuk, hogy mindünk helyzetét rendezni kell, nem csak az állva maradt kb. 12 ezer fegyveresét, aki nem hagyta annyiban a dolgot. A többiek kurázsijáról, a tetterejükről azért gondolok valamit … Azt pedig rosszallom, hogy elbizonytalanítják a fél(negyed)informáltságukkal és „ jólértesültségükkel” azokat, akik jobban , igenis jobban kitették magukat a procedúrá(k)nak, akik névvel és arccal vállalták, hogy nem hajolnak meg egykönnyen azok előtt, akik megalázták őket, akik gyalázták a szakmai becsületüket.

Vajon milyen párt, szakpolitika lesz az, aki képes lesz, és akarja is visszaadni megbecsülésünket, a méltóságunkat? Életünkben és halálunkkor. Kicsit azon is túl…

A becsületünkért, a jogainkért teszünk, akik élünk. 12 ezren mégis felálltunk a földbe döngölés után, és szót emeltünk magunkért. Tartjuk magunkat, katonák vagyunk mind, és ki fogjuk várni, ha kell, mozdulatlanul, míg nyerünk. Nem kell(ene), hogy egymást agitáljuk, hogy szavazz majd erre, arra, amarra. Minden bajtárs, minden tagunk szabad ember, azt tesz ebben a témában, amit jónak lát.

Okosabb a hogyan tovább, ha megkaptuk a jogos elégtételt-re fókuszálni. Aki nem tud újat kezdeni, tanulni, változtatni közülünk, az bajban van, volt, lesz. Aki nem lép túl a saját árnyékán, aki sokáig nyalogatja a (valós) sebeit, aki megsértődött a világra , az elveszett. Mentálisan és talán fizikailag is … Nem élünk meg abból, hogy mi volt régen : „ Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?” Az a múltunk. Akkor sem mindig tudtuk, hogy mi szól a széknek, a beosztásnak, és mi az embernek.

Mi lesz, mi lehet a jövőnk? Hogyan gazdálkodjunk majd okosan, hogy fizessük vissza a hiteleinket, hogy taníttassuk, mivel támogassuk a gyermekeinket, szüleinket, hová fektessünk be, mibe vágjunk bele, hogyan bővítsük a meglévő (vagy ideiglenesen szünetelő) vállalkozásainkat, ötleteinket?

Fogjuk egymás kezét, mert a balsors összehozott minket. Adjunk hálát érte, és ne engedjük el egymást akkor sem, ha éppen a jószerencse köszönt nemsokára ránk!

 

Halmos Edit

 

Both comments and pings are currently closed.