Április 24. a magyar rendőrség napja

„A rendőröket sehol sem szeretik, mert a rendőrséggel szemben a legtöbb embernek rossz a lelkiismerete.”

Fouché

 „Nem szereted a rendőröket? Akkor ha kirabolnak, hívj egy huligánt segítségül!”

felirat egy amerikai rendőrautón

 Moldova György: Bűn az élet( 1988),részletek

 Régóta csodálkozom azon, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei. Éreztem, hogy az igazság közelről bizonyára másképpen fest, de sokáig nem törődtem ezzel az előítélettel. Mikor azonban tapasztalnom kellett, hogy a bűnözés – különösen az erőszakos bűncselekmények – egyre inkább ostromolja Budapest, sőt Magyarország közbiztonságát, úgy gondoltam, meg kell ismertetnek az olvasókkal a rendőrség munkáját és embereit. Ehhez persze előbb nekem magamnak kellett megismernek őket, másfél évet szántam rá. Budapest nyolcadik kerületétől Zala és Borsod megyéig bejártam a fontosabbnak gondolt területeket, beszéltem járőrökkel, nyomozókkal, vizsgálókkal, katonai ügyészekkel, sok száz emberrel. Azt hiszem, hogy ez a riport mind szándékában, mind terjedelmében eddig a legfontosabb valóságfeltáró vállalkozásom.

A falon néhány idézet jelzi a szoba gazdájának alapelveit, feljegyzek egypárat:

(…)

„A munkatársakat négy csoportba lehet sorolni:

1. Kevesek azok, akik azon fáradoznak, hogy történjen valami.

2. Többen, akik azon fáradoznak, nehogy történjen valami.

3. Sokan, akik nézik, hogy történik-e valami.

4. A legtöbben, akik nem is veszik észre, hogy történik valami.”

 „Ma van az a holnap, amitől tegnap még úgy féltél!”A gyanúsított sírfelirata

 „Az okos szó olyan, mint a horog, vesd ki, és kihúzod vele az igazságot!”A kihallgatás alapszabálya

– Az emberek nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy nekünk milyen körülmények között kell dolgoznunk. Sok évvel ezelőtt hallottam egy történetet, abban benne volt minden. Valahol egy kisvárosban a betörők fel akartak törni egy üzletet, a körzeti megbízott észrevette, és megpróbált közbelépni, a banda erre nekitámadt. A rendőr előkapta a pisztolyát, rálőtt az egyik betörőre, meg is halt az illető. A betörő hozzátartozói feljelentették a rendőrt jogtalan fegyverhasználatért, a Katonai Ügyészség elé került, hosszú hercehurca kezdődött, mindenféle szakértőket vontak be, harminc napig vizsgálták az ügyet. Aztán a vége felé a rendőrnek is megadták a szót, felállt, és azt mondta:

– Önök már harminc napja tárgyalják, hogy volt-e jogom fegyvert használni, nekem akkor három másodpercem volt a döntésre. Köszönöm, csak ennyit akartam mondani.

 Zsaru beszólások

 Vegye le a kezét az autóról, mert különben olyat teszek, hogy a születési anyakönyvi kivonata érvénytelen lesz.

 Ha fut, azzal csak annyit ér el, hogy fáradtan megy előzetesbe.

 Csak akkor próbálja meg, ha tud gyorsabban futni, mint 400 méter másodpercenként. Ugyanis ennyi a fegyveremből kilőhető 9 mm-es töltény átlagsebessége.

 Szóval nem tudja, mennyivel ment? Akkor azt írhatok a feljelentésbe, amit csak akarok?

Persze hogy beszélhet az ügyeletes tiszttel, de nem hinném, hogy az sokat segítene. Ja tényleg… említettem már, hogy én vagyok az ügyeletes tiszt?

Figyelmeztetés? Azt akarja, hogy figyelmeztessem? Jó, figyelmeztetem, hogy ne csináljon ilyet még egyszer, mert akkor megint fel fogom jelenteni, úgy mint most.

 A következő kérdésre adott válasza alapján fogom eldönteni, hogy részeg-e vagy sem. Miki egér macska volt vagy kutya?

Nyugi, a bilincs csak azért szoros, mert új. Ha viseli egy darabig, kitágul.

Igen, meg van szabva, hogy mennyit kell bírságolnunk naponta. Még két feljelentés, és kapok egy kenyérpirítót.

Istenben bízunk, a többieket megnézzük a nyilvántartásban.

Két pontosan mekkora sört?

Nem uram, már nincs megszabva, hogy mennyit kell bírságolnunk. Régen meg volt, de ma már annyit bírságolhatunk, amennyit csak akarunk.

Örömmel hallom, hogy a főkapitány úr az ön személyes jó barátja. Legalább lesz, aki leteszi magáért az óvadékot.

Szóval azt hallotta, hogy a szép nőket nem bírságoljuk meg? Hát ez így is van … 10 000 Ft lesz!

 

 

 

 

You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

2 hozzászólás: “Április 24. a magyar rendőrség napja”

  1. Agent007 szerint:

    Szóval, nem azért írogatok, mert magam kívánnám szórakoztatni, de például én nem igazán érzem jól magam nyugdíjasnak. De gyorsan hozzá teszem, nem mennék vissza 90 ezer ft.-ért, és igen elégedetlen lennék korábbi béremmel is. Mert súlyosan megalázóan alacsony. A minimálisan elvárható tisztességes megélhetést sem fedezné. Persze a jelenlegi “járandóság” csökkentett nyugdíj sem. Ahhoz, hogy elfogadható életszínvonal fenntartható legyen, ez mellé kereset kiegészítés is szükséges. Ha ezt a helyzetet, velem, valaki 35 évvel ezelőtt felvázolta volna, akkor intenzív nyelvtanulás után megpattantam volna, valamilyen NC, CNC, esztergályos végzettséggel München mellé. Aztán Ámen.

  2. Agent007 szerint:

    Ez kétélű, sőt több élű, kérdés ami a rendőrség általános, és hazai megítéltetését illeti. Nekem is vegyes tapasztalataim vannak. De abban minden benne van, hogy 1.) a magyar rendőrség “operatív” állománynak nagy részének a leterheltsége aránytalanul van megosztva, 2:) alul fizetett(szinte minden rend védelmisre, kivétel a TEK.)Csak csendben megjegyzem, szombathely mellől írok. Az Osztrák munkaügyi központnál vámügyintéző(nem hivatásos)állásra 2200 euró a havi br. bér. Én meg geccsölhettem 300 eurónak megfelelő forintocskáért,közben egy évben csak egyedül a tevékenységemmel 600 millió adóforintot szedtem be az államnak. De az Osztrák vezetői, és beosztott rendőr bér között is gyakorlatilag elenyésző a különbség. Ilyen durva, otromba mértékű különbség csak nálunk és egy néhány kelet “európai” országban van. A munka feltételek, és szolgálati időről már nem is beszélek. 3.) túl van politizálva, és felülről kézi vezérelt. Ha ez a három pont érdemben megváltozna és megszűnne, elvárható lehetne a rendőrségnél, és más rendvédelmi szerveknél kedvezőbb változás, és megítéltetés.

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.