A második kormányzati észrevétel….

Erre már nem kér második ellen-észrevetételt ügyvédünktől az EJEB, láthatólag döntési időszakba érkezett az ügyünk!

Az alábbiakban tisztelettel közzé tesszük S. Naismith úr, az Emberi Jogok Európai Bírósága Második Szekció hivatalvezetője részére, a Magyar Kormány 2014. január 15-n kelt, immár második észrevételezését magában foglaló irományt /nem hivatalos fordításban/, amely a múlt héten érkezett meg a jogi képviselőnkhöz. Kormány válasza_Au…..sztin_v_Hungary_07022014_final

Az EJEB részéről az ügyvédi irodának (jogi képviselőnknek) íródott kísérőlevélnek csupán lényégéről írunk, fordítás nélkül, az alábbiak szerint:  

A kísérőlevélben S. Naismith úr tájékoztatást ad arról, hogy 2014. január 15-n kelt kormányzati – immár a második kormányzati észrevételre – nem kell semmilyen választ küldenie a jogi képviselőnknek. Leírja azt is, hogy az érintett (pilot-) kérelemmel kapcsolatosan az elkövetkezőkben döntést hoz az EJEB, amelyről tájékoztatást fog küldeni.

A 2014. január 15-n kelt „második észrevétellel” kapcsolatosan megállapítható, hogy az továbbra is a panaszunk érdemi elutasítását kéri az EJEB-től.

Az irományban érezhető a 3 fő pilot-eljárásában résztvevő körüli keveredés, annak ellenére, hogy az egyesületünk 2 fő pilot-eljárásban résztvevője és a harmadik fő egyesületünkön kívüli panaszos jogi képviselői a tényeket és az indokokat egyeztették, a személyekre vonatkozó adatokat immár sokadszorra megadták. Ennek ellenére igen furcsán látjuk vissza, hogy pld. a katonabajtársunk esetén – aki mindvégig HM ht. állományban volt–  a második észrevételben már ”várománnyal rendelkezett a rendőrségnél teljesített szolgálatából…” olvashatunk valamit, s mindig a harmadik panaszos neve (Ma…ics kontra Magyarorság – 11575/11 sz.) és személyével összefüggő az érvelés, holott az ügyszám és a személyek különbözőek, természetesen a jogfosztás nem. Aztán „a Bíróság az 5. számú kérdésében sugallta..”, „…de a megszerzett átlagos öregségi nyugdíj összege 48 évesen 0 Forint (0 EUR)” összehasonlítás a „…megtestesített kiváltságok jellegére…”: olyan érvek, melyekre szerencsére nem kell válaszolnunk.

Egyébként éppen a fentebb hivatkozott kísérőlevélben leírja az Emberi Jogok Európai Bírósága Második Szekció hivatalvezetője, azt, hogy a kéretlen és újabb tényeket, bizonyítékokat nem tartalmazó irományok nem kerülnek be az ügyaktába.

 

2014. 02.23.

Tisztelettel:

SZB elnökség

You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.