A Magyar Honvédelem Napja

1992 óta ünnepli az ország május 21-én a Magyar Honvédelem Napját, Buda visszafoglalásának napján.

Alább a később Aradon kivégzett Nagysándor József vezérőrnagy, az I. hadtest parancsnokának jelentése Buda bevételéről 1849. május 28-án.

“E hó 20-án este 11 órakor a két, a rohamra rendelt Driquet- és Nyeregjártó-dandár parancs szerint az Attila úton gyülekezett, s kis osztagokat küldtek előre a kertekbe, hogy az ellenséget egész éjjel nyugtalanítsák, s ezáltal ne hagyjanak számára időt a pihenésre és a nyugalomra.

Ezen látszattámadások ideje alatt a létrák hordására részint kiválasztott, részint önként jelentkezett legénység kötelességének teljesítésére utasíttatott, a létrákat kiosztották köztük, a rohamoszlopokat megalakították és eligazították. – A réshez vezető átjárókat is közelebbről megvizsgálták, s ennek során az Attila utca 407. számú ház találtatott a legajánlatosabbnak, hogy ennek bejáratán és kertjein át torkolljunk ki, és az előtte lévő támfalak megmászásával jussunk a réshez.

Noha a szomszédos házak és kertek is jó megközelítési tárgyakat nyújtottak, azonban csupán egyes lövészek számára, amelyet azok használtak is – a létrák számára azonban nem, amelyeket csupán a legnagyobb fáradsággal s a kert kerítéseinek ledöntésével lehetett továbbvinni.

Az előkészületek ideje alatt a fent említett 2 dandár az Attila utcán pihent – a tartalékhoz rendelt 3 zászlóalj ellenben a Horváth-kert mögött, a Rácvárosban állt, azzal a rendeltetéssel, hogy a Fehérvári-kapu betörése után ott benyomuljon.

Amint eljött az általános támadás órája, amit e hó 21-én hajnali 3 órakor valamennyi, az erőd körül felállított löveg elsütése jelzett, az elsőként rohamra rendelt 47. honvédzászlóalj alulírottal az élén, Driquet őrnagy és bátor tisztjei vezetésével a legnagyobb csendben a 407. számú házon és annak kertjén keresztülhatolván, megmászta a még a sötétben odatámasztott létrákon az előfalakat, s többen gyorsan felhágtak a résre, köztük a rettenthetetlen zászlótartó, Püspöky Pongrác, aki a falakon azonnal kibontotta és meglobogtatta zászlaját, amit a csapatok viharos (már korábban megbeszélt) “Éljen a magyar” -ral köszöntöttek.

Ez olyannyira fellelkesítette a támogatásként kirendelt 28. és 44. zászlóalj legénységét, hogy az a legnagyobb halálmegvetéssel és egymást lelkesítve, futva másztak fel a létrákon, és dacára a Fehérvári-kapunál lévő nagy rondelláról történt leghevesebb kartács- és lőfegyver tűznek és a szakadatlan kézigránátvetésnek, rettenthetetlenül és fáradhatatlanul a résre törtek.

Mialatt most a Driquet-dandár megmászta a rést, a Nyeregjártó-dandár a hősies Máriássy alezredes vezetésével megkísérelte az innen jobbra lévő falakat, az egykori főhadparancsnok lakása mögött létrákkal megmászni.

Ezen feladat, a vezér és a csapatok bátorsága ellenére, nehéz volt, mivel itt, mielőtt a főfalhoz juthattak volna, több kertet és támfalat kellett megmászniuk, amelyek egymás felett három emelet magasságban fekszenek, és amelyeket jégesőhöz hasonlatos kartács- és lőfegyvertűzzel pásztáztak. – Ez azonban nem akadályozta meg a rohamozókat végtelen “Éljen a magyar”, “előre, előre” kiáltások közepette folyamatosan előre mászni, amelynek során sokan áldozták hősi életüket – azonban meggyőződésem szerint egy innen történő gyors előretörés túl nehéz, fáradságos és túlzottan sok veszteséggel járó volt, ami arra indított, hogy ezen dandár 2 zászlóalját a réshez rendeljem, s ott nyomultassam be az erődbe.

Az ostromlottak, különösen a Fehérvári-kapuhoz közeli nagy rondellánál a legmakacsabbul védték magukat, s bátor rohamozóink közül sokan a szakadatlan kartács- és lőfegyvertűzben, valamint a lehajított kézigránátok következtében lelték hősi halálukat. Hosszú ideig nem tudtunk e bástya urai lenni, amíg csak 3 századot nem küldtem a Fehérvári-kaputól balra lévő fal megmászására, hogy a védőket elűzzék a rondellából. Ezáltal, valamint azon szerencsés körülmény révén, hogy a benyomuló csapatok a rondellát hátulról (az erődből) rohammal elfoglalták, s az ott található védőket részint levágták, részint foglyul ejtették, a rés egész szakasza szabaddá tétetett; és most ellenállhatatlanul özönlöttek a csapatok – ahová a diszpozíció szerint a Fehérvári-kapuhoz rendelve volt 3 tartalék zászlóaljat is vontam – Buda utcáira és falaira is, miáltal az erődben szilárdan megvethettem a lábam. – Ezzel egyidőben Aulich és Knezić tábornok mellettem rohamozó hadtestei értesíttettek az erődbe nyomulásomról, s szakadatlan rohamozásra szólíttattak fel, amelynek megkönnyítésére benyomuló csapataim a védőket hátba fogták, s a falakról elűzték.

Itt kell hálás elismeréssel jelentenem, hogy Aulich tábornok úr felszólításomnak, hogy 2 zászlóaljat támogatásként és a résen való benyomulásra rendeljen, a leggyorsabb készséggel eleget tőn.

A csapatok hősies halálmegvetéséről, bátorságáról és vetélkedéséről csak annyit mondhatok; hogy tetteik eléggé dicsérik őket s hogy minden egyes közülük a nap hőse volt; azonban itt név szerint kell említenem a két bátor törzstisztet, a hősies Máriássy alezredest és a hidegvérű, vitéz Driquet őrnagyot, akik körültekintő vezetésük és lelkesítő példájuk által, mivel mindenütt az elsők voltak – az erőd bevételéhez jelentékenyen hozzájárultak.

Elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom e 2 törzstiszt urat a 2. osztályú érdemrenddel való kitüntetésre – és egy ranggal való előléptetésre előterjeszteni.

Az elesett Burdina őrnagy, a vitéz Stetina őrnagy s mindazok, akik neve a mellékelt, a magukat különösen kitüntetettekről készített beadványban előfordul, megérdemlik a különös elismerést és kitüntetést.

Dr. Garay őrnagy főorvost, aki a rohamozók között halált megvetve intézte a sebesültek elszállítását, bátorította és vigasztalta a csapatokat, a legkitüntetettebb dicsérettel kell említenem; javaslom a 3. osztályú érdem- renddel való kitüntetésre.

Hadtest segédemet, Antos őrnagyot, Benkő táborkari századost, Károlyi gróf őrnagyot, Szapáry gróf, lovassági századost, Stieberth hadnagyot, Fejér hadnagyot, Freint dzsidás őrmestert, akik mint kíséretem, parancsaim [eljuttatásáról] a leghevesebb tűzben halált megvetőleg, örömmel és pontosan gondoskodtak, s maguk is tettleg közreműködtek, valamint a két önkéntest, Irányi hadbírót és Seele tüzér főhadnagyot, akik a rohamozók élén voltak, szintén mint ezen szép győzelem eldöntésében való tevékeny közreműködőket elismeréssel kell említeni, s kitüntetésre terjesztem elő őket is.

Miután az érdemrendek kiosztása a hadtestparancsnokságra bízatott, az érdemrenddel kitüntetettek jegyzéke, amint ez megtörténik, a Hadsereg Főparancsnokságával közöltetni fog.

A veszteségkimutatás mellékletben a legalázatosabban közöltetik.

Buda, 1849. május 28-án
Nagysándor tábornok”

You can leave a response, or trackback from your own site.

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.