A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesületének közleménye

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOÉ) és a Szolgálat és Becsület Mozgalom (SZB) közös konferenciát tartott Hannes Swoboda, az Európai Szocialisták Frakciójának vezetője, Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegációjának vezetője, Gurmai Zita az MSZP EP képviselője, valamint ellenzéki pártok, civil szervezetek vezetői és aktivistái részvételével. Kuti László a KNOÉ elnöke és Katus Károly az SZB elnöke egybehangzóan fogalmazta meg, hogy ma Magyarországon nincs más fórum, ahol a szolgálati- és rokkantnyugdíjasok visszakövetelhetnék jogos járandóságaikat, hiszen nincsen fellebbezési lehetőségük a jogsértő törvény ellen.

Hannes Swoboda a kongresszus elején köszöntőbeszédében támogatásáról és szolidaritásáról biztosította a méltóságukban megsértett, visszamenőleges törvénykezéssel sújtott szolgálati nyugdíjasokat. Az Európai Parlament Petíciós Bizottságát a magyar kormány a mai napig nem méltatta még arra sem, hogy válaszoljon a felvetett aggályokra. Az európai szocialisták mindent elkövetnek az emberi méltóságukban megsértett nyugdíjasok jogorvoslatáért.

Tabajdi Csaba kiemelte, hogy a visszamenőleges törvénykezéssel a magyar kormány elvette a haza szolgálatára felesküdött, az életveszélyes és nehéz munkakörülmények között dolgozó magyar állampolgárok jogbiztonságát és megsértette emberi méltóságukat, amikor ingyenélőként, haszonlesőként kriminalizálta őket.

Kiadó: Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete, 2013. október 04.

You can leave a response, or trackback from your own site.

1 komment: “A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesületének közleménye”

  1. Gász Jánosné szerint:

    Én közalkalmazotti dolgozó voltam 43 évig és vagyok most is. Sajnos a fizetésem mindig kevés volt, így a nyugdíjam sem lett sokkal több. Férjem szakmája lakatos,gépszerelő.A gyárak bezárása után csak egy ált. iskolai gondnoki állást sikerült találni. Rengeteg hirdetésre pályáztunk, 59 éves, nincs munkahely. Fizetése nagyon alacsony. Két gyerekemet még mindig segítjük. (Sokan vagyunk így nyugdíjasok.) Ezért dolgozom még mindig. Elmentem 40 éves munkaviszonnyal nyugdíjba, a jelenlegi munkahelyemen maradhattam. Reggel fél 7-kor megyek el otthonról, este 7-8 órakor érek haza. Rengeteg munkám van. Sajnos a fizetésem és a nyugdíjam közötti különbség csak 20.000 Ft, de ezért is még megéri. A nyugdíjamat szüneteltetnem kell, amit “kierőszakolt a kormány”. Remélem, hogy ha döntenek, akkor a mi érdekeinket is védeni fogják. Nem tudom, hogy kihez kellene fordulnom, panaszomat benyújtanom, aki tényleg meg is hallgat, és tesz is valamit az én és több-ezer nyugdíjasunk ügyében. Mindenesetre még mindig reménykedem, és pozitívan állok a dologhoz.

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.