Archive for augusztus, 2014

Vekerdy Tamás: A szülők nem tehetik le a fegyvert

A kulcsszó a kongruencia, vagyis a hitelesség, az önmagammal való azonosság. A szülő a saját értékrendjét képviselje, mert ez ad erőt a gyereknek, és ha a tanárnak más az értékrendje, az sem baj, mert a világ ilyen, a vélemények ütköznek. Akkor sem kell kétségbe esni, ha a gyerek annyira rá van hangolódva a tanárra, hogy […]

Az ember csábítható

Hunyady György kutatásai alapján, már 2006-ban is úgy látta, hogy Magyarországon az elégedetlenség mértéke tarthatatlan. Előre lehetett látni a 2010-es földcsuszamlást. Ám az elégedetlenség 2012-ig nem csökkent. Akkor viszont megfordult a trend. Tovább a nol.hu cikkére!

Szeptember 04-n, délután ad hivatalos tájékoztatást a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda az EJEB ügyünkről

2014. szeptember 04-n, délután  fogadja az SZB vezetőségét dr. Bárándy Péter ügyvéd úr, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második szekció) 2014. június 24-i Kamarai ülésén hozott határozatának végleges és egyértelmű értékelését és az egyesületünk jövőbeni ide irányuló feladatait hivatalosan közölje velünk. Ezt követően a Szolgálat és Becsület vezetősége az egyesületi bajtársainkat a web-galamb levelező […]

Nincs pénz, vagy átvert a kormány 1600 fiatal vállalkozót?

Többmilliós „ingyenpénzt” ígért a kampányban a Fidesz a fiatal vállalakozóknak, de a már két éve futó program a választások után megtorpant. A felhívásra jelentkező 1600 vállalkozó hónapok óta arra vár, hogy a kormány végre eldöntse, kinek a pályázatát támogatja. A minisztériumnál „kilincselő” fiataloknak eddig be kellett érniük egy automatikus rendszerüzenettel: köszönik a türelmüket. Tovább a […]

Ausztria: ötezer munkanélküli alapított céget

Ausztriában csaknem 5100 céget alapítottak egykori munkanélküliek tavaly, amelyek közül a becslések szerint 3300 öt év múlva is a piacon lesz – közölte az osztrák munkaügyi szolgálat (AMS). Tovább a munkajog.hu cikkére!

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar

Magyarországon meg sem akarták jelentetni a tanulmányukat a korrupcióról, az Egyesült Államokban viszont habozás nélkül közölték, és a cikkel rangos díjat nyert a két magyar kutató szociológus szerző. Itthon lényegében senkit sem érdekel, amit csinálnak, pedig az amerikaiak szerint azt írták le, amit még senkinek sem sikerült: azt, hogy hogyan működik hatékonyan egy szervezetben a […]